Megszűnt a számla eredeti és másolati példányainak megkülönböztetése
Hatályos (2013-as) jogszabályok szerint
Fontos tudni, hogy a számlázó
programmal kiállított számlák esetében a számlán már
NEM KELL FELTÜNTETNI, hogy az eredeti vagy másolati példány és egyáltalán NEM
KELL FELTÜNTETNI példánysorszámozásra vonatkozó
feliratot sem!
A NATURASOFT számlázó programokban opcionálisan választható, hogy a számla példányai megkülönböztetésre kerüljenek-e (eredeti vagy másolat) vagy sem. Alapbeállításként a program a hatályos jogszabályok szerint nem jeleníti meg a számla fejlécében, hogy az eredeti vagy másolat. Amennyiben tehetjük, ennek megfelelően állítsuk
ki számláinkat és partnereinktől se követeljük meg,
hogy olyan feliratokat (pl. eredeti példány vagy példányszám) tüntessenek
fel a számlán, ami már nem kötelező!
Jogszabályi háttér ismertetése
A számlázó programokra vonatkozó
hatályos jogszabályokat a többször módosított
24/1995. (XI.22.) PM rendelet
tartalmazza. A rendelet 1/F. § pontjának (1) bekezdése
érintette (szabályozta) a példányokra vonatkozó
előírásokat:
2010.04.01-ig volt hatályos (régen
minden számlapéldányt sorszámozni kellett):
"1/F. § (1) A számlázó programnak a számla
adattartalmának papírra való nyomtatása során
biztosítania kell a) az összes számlapéldány
sorszámozását, ha az előállítás az egyes számlapéldányok
egymás utáni nyomtatásával történik, illetőleg b) annak
feltüntetését, hogy a számla összesen hány példányban
készül, ha az előállítás több példányos, összeszerelt és
előnyomás nélküli papírra történik."
2010.04.01-től 2010.09.27-ig volt hatályos (ELTÖRÖLTÉK
a példányszámozást, de meg kellett
különböztetni a számla eredeti és másolati példányát):
"1/F. § (1) A számlázó programnak a számla
adattartalmának papírra nyomtatása során biztosítania
kell, hogy a számla eredeti és másolati példánya
egymástól megkülönböztethető és eredeti példányként csak
1 példányban legyen nyomtatható."
2010.09.27-én az 1/F.§ pont (1) bekezdés hatályon
kívül helyezésével ELTÖRÖLTÉK a
számla eredeti és másolati példányainak
megkülönböztetését is.
Kapcsolódó anyagok
A NAV (APEH) hivatalos honlapján megjelent
számlázási szabályokban is megtekinthető, ahol az 5. oldalon az adóhatóság
külön kiemelte a következőket: "2010. szeptember 27-től a
számlán nem kell feltüntetni, hogy az eredeti vagy
másolati példány" (24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 1/F. §
(1) bekezdésének hatályon kívül helyezése 2010.
szeptember 27-től).
Complex Kiadó hatályos
jogszabályok gyűjteménye:
24/1995. (XI.22.) PM rendelet
Önadózó szakmai magazin témával
kapcsolatos cikke
Számla kötelező tartalmi elemei, számlázási szabályok
Ajánlott számlázó programok
|